Thaiföld egyetemei

Thaiföld egyetemei

Thaiföld egyetemei

Thaiföldön számos egyetem és főiskola oktatja a tanulni vágyó diákokat. Közülük egyaránt megtalálhatóak az állami fenntartású és a privát intézmények is.

Állami intézmények

Az állam által fenntartott intézmények teljes költségvetését a thai állam állja, habár az ott dolgozók nem köztisztviselők. Minden évben pályázni kell az állami támogatásokra, s emellett speciális támogatások is elérhetőek.

Jelenleg 16 állami egyetem és főiskola működik Thaiföldön, a legrégebbi közülük az 1934-ben alapított Thammasat Egyetem, mely Bangkokban található.

Az államilag fenntartott egyetemek és főiskolák mellett független intézmények is végeznek képzést az ország területén. A 15 intézmény közül a két legrégebbi az 1887-ben alapított Mahachulalongkornrajavidyalaya Egyetem, illetve az 1893 óta fennálló Mahamakut Buddhista Egyetem.

A Rajabhat Egyetemi Rendszerben 40 egyetem vesz részt, melyek azzal a céllal alapították meg a rendszert, hogy magasabb fokú képzést biztosíthassanak az egyes tartományokban. Az ide tartozó egyetemekre a diákoknak egyénileg kell jelentkezniük.

A Rajamangala Műszaki Egyetemi Rendszerbe 9 műszaki intézmény tartozik, melyek magas minőségi szakemberképzést biztosítanak. A rendszer mindegyik egyetemét 1975-ben alapították meg.

Az egyéb állami intézmények közé számos intézet, úgynevezett Institute tartozik, mely nem egyetemi vagy főiskolai diplomát ad, de magasabb fokú szakemberképzést tesz lehetővé. Országszerte 12 ilyen speciális állami fenntartású intézet érhető el.

Magán intézmények

Thaiföldön számos privát főiskola és egyetem érhető el, jelenleg 39 ilyen létezik. Az egyik legrégebben fennálló ilyen hely a Thai Kereskedelmi Kamara Egyeteme, melyet még 1940-ben nyitottak meg.

Az országban elérhető még 10 speciális intézet és 22 Főiskola is. A főiskolák többségét az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején hozták létre, kivéve a Saengtham Főiskolát, mely 1975 óta képzi a diákokat.

Nemzetközi intézmények

Thaiföldön jelenleg egyetlen olyan egyetem érhető el, melyet több kormány közösen alapított, ez az Ázsiai Műszaki Egyetem (AIT). 1959-es létrehozásakor az a cél lebegett a létrehozó országok előtt, hogy egységes ázsiai mérnökképzést hozzanak létre, az egyetemről frissen kikerült, magasan képzett mérnökökkel. Az AIT jelenleg mérnökképzési, fejlesztési és menedzsment tanszékekkel üzemel, a képzések széles spektrumát felvonultatva.